Családtörténeteim

Lénárd Sándor író, költő, fordító és orvos (1910-1972) élete az örökös újrakezdés jegyében telt el: háromszor cserélt hazát és nyelvet, amikor az első világháború után szülővárosából, Budapestről Bécsbe, onnan az Anschluss elől menekülve Rómába, végül a hidegháborús Európából egy brazíliai faluba, Donna Emmába került.
Magyar olvasói a hatvanas évek végén ismerték meg. Megjelentek a brazíliai remeteségéről hírt adó memoárregényei - Völgy a világ végén; Egy nap a láthatatlan házban -, melyekben az őserdő peremén levő kis falu orvos-patikusaként megélt mindennapjairól számol be, illetve a Római történetek, melyben az olaszországi háborús éveket rajzolja meg. Ám ezekben a művekben csak töredékesen esik szó élete első éveinek két színhelyéről.
Ez a hiánypótló, a Lénárd-képet kiegészítő, magyarázó és sokban megvilágító kötet, a fiaihoz írt két levelét, és néhány versét mutatja be. Fényt vet Lénárd életének első, a nagyközönség előtt ismeretlen időszakára, a gyermekkorra, a családi legendákra, egyszóval az író gyökereire.