Buy books with your smartphone.
3 269 din.
Expected delivery time
19 workday.

Kis Nyomozástan - Dr. Dobos János azonos című munkája alapján írta és szerkesztette Dr. Kovács Gyula

Magánkiadás, 2008
  • 138 oldal
  • Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
  • jó állapotú antikvár könyv
  • ISBN: 9789630660488
  • Szállító: Szentendre Antikvárium

Dr. Dobos János 1935. május 27-én született Angyalföldön. Általános iskolai tanulmányait Józsefvárosban, a Práter utcai iskolában kezdte, majd Erzsébetvárosban, a Barcsay Gimnáziumban (ma Madách Imre Gimnázium) tanult tovább. Tizenhét éves, amikor édesapja — harminchat évesen — meghalt. Nevelő apja hatására, 1953-ban, az érettségit követően jelentkezett a Rendőr Akadémiára. 1960-tól Moszkvában tanult. Diplomáját 1964-ben honosították: az Eötvös Loránd Tudományegyetemen avatták állam- és jogtudományi doktorrá. Első szolgálati helye a BRFK IX. kerületi Rendőrkapitányság volt, 1964-től pedig az Országos Rendőr-főkapitányságon teljesített szolgálatot. A rendszerváltoztatást követően a Rend-őrtiszti Főiskolán oktatott, ahol a Bűnügyi Tanszék Vezetője volt. 1991-ben vonult nyugdíjba. Dr. Dobos János 1963 óta rendszeresen publikált, a bűnüldöző munka során szerzett tapasztalatait a szaktudományos sajtóban és számos könyvben adta közre (csak a Belügyi Szemlében több mint negyven tanulmánya jelent meg). A hetvenes évektől a Rendőrség Kék fény című televíziós műsorának állandó szakértőjeként is tevékenykedett. Munkájával, oktatói és tudományos tevékenységével jelentős mértékben hozzájárult — egyebek mellett — a korszerű bűnüldözés alapjainak megteremtéséhez, kidolgozásához, valamint a modern rendőrképzéshez.