Jelenés

E rendkívül olvasmányos és kegyetlenül szatirikus regény főhőse Dušan Jonáš író, akinek élete sokszor hajlik át teljesen spontán módon provokatív performance-okba. A párhuzamos vagy árnyék-főhősből, Dušan Eliášból hiányzik ez a fajta művészi géniusz. Rendelkezik viszont egy olyan rejtett képességgel, amely szinte mágikus módon váltható át hatalomra és pénzre, de mindezek elveszítésére is. Hős és antihős egyben Jónás és Illés próféták 20. századi inkarnációi, sokszor karikatúrái is. Ahogy szándékosan groteszkek a karácsonyi történet- és Jónás könyve-parafrázisok is, melyekbe szürreálisan keverednek aktuális színhelyek és szereplők.

Mintha egy mozgókép-regényt látnánk, amelyben fél évszázad tragikomikus jelenetsorai peregnek végig. A bevállalós szereplők mindig újabb, kifelé zárt világokba ütköznek, az állambiztonsági hivataltól a nyugatról beözönlő szektákon át a börtönélet legmélyebb bugyraiig. De az elmék is átvilágításra kerülnek, főként legsötétebb pillanataikban, amikor hol a restség, hol a balhék csábításának engednek, vagy éppen a bódítószereknek, a nőknek, a mammonnak. Majd azoknak a hálójába kerülnek, akik e kísértésektől azonnali megszabadulást és potya kegyelmet ígérnek. A megtérés extázisába belehajszolt lélek eleinte megmámorosodik, hisz kiválasztottságában, de csak hogy azután olyan pokoli állapotokba zuhanjon, mint azelőtt soha. A próféta szereplők nagyon is modern pszichéjét mindinkább egy-egy archaikus Jelenés veszi birtokba. Hogy a mélyebb önazonosság megélése felemel-e, avagy elpusztít, csak a regény végére dől el - ha egyáltalán.