Buy books with your smartphone.
€33.32
Free delivery
Expected delivery time
30 workday.

A múlt sebei

Alexandra Kiadó, 2014
  • 318 oldal
  • keménytábla, védőborító
  • ISBN:

És a vér csak egyre folyt. Fölnyergelte a lovát, és a felhőtlen éjszakában megborzongva vágtatott a Janek-tanya felé Ednáért, a bábáért. Mire visszaértek, Klara szeme nyitva volt, de csillogásából megértették, hogy már nem lát vele. Ajka hangtalanul mozgott, úgy mondott utolsó imát a gyermek világrajöveteléért vagy saját lelke maradásáért, ki tudja.
A csecsemő, negyedik fiuk, vértől iszamósan, alvadtvér-foltokkal a testén érkezett meg, mintha a húsból tépték volna ki, nem rendesen született volna.”

Így jön világra Karel Skala a 19. század végén az amerikai vadnyugaton, s ugyanazon a napon így veszíti el anyját és apját is: hiszen Vaclav Skala érzelmileg belerokkan felesége halálába. A megtört, érzéketlen ember egy rideg, farkastörvények által uralt világban nevel négy szilaj, kíméletlen fiút, s csak a földbirtok gyarapodása érdekli, semmi más.

Karel már gyermekkorától fogva olyan tehetségesen lovagol, hogy apja versenyeken indítja, így nyer el hektárszám földeket a szomszédoktól. A tét azon a futamon a legnagyobb, melyen Karel egy nagy hatalmú spanyol földbirtokos lánya ellen versenyez. Apja vagyona, bátyjainak jövője és a saját sorsa forog kockán. Nem szólva arról, hogy ezen a napon végzetesen beleszeret ellenfelébe, a gyönyörű Gracielába.

Tizennégy évvel később a történtek még mindig fájdalmasan feszülnek Karel és a bátyjai közt. Túl lehet-e jutni a múlt sérelmein, létezik-e gyógyír a lélek sebeire?

A The New York Times újságírója szerint a regényt olvasva olyan, mintha Cormac McCarthy nem vénnek való vidékén járnánk, de a Skala család története a Folyó szeli ketté és a Szenvedélyek viharában is joggal juttathatja eszünkbe.