A cselekvés hegeli koncepciója

A Hegellel foglalkozó bőséges szakirodalomban eddig kevéssé foglalkoztak a cselekvés fogalmával, jóllehet azt a hegeli rendszer kiemelkedő helyén, a Jogfilozófia alapvonalainak moralitásról szóló fejezetében szakkifejezésként találjuk. Még kevésbé találunk olyan értekezést, amely cselekvéselméleti megfontolások összefüggésében járna utána Hegel cselekvésfogalmának. Az utóbbi közel húsz év német filozófiájának egyik legenergikusabb alakja, Michael Quante (1962) első könyv alakban megjelent műve ezeket a cselekvéselméleti problémákat az analitikus és a pragmatikus filozófia legújabb eredményei alapján dolgozza fel.


A szerző kiváló példáját adja annak, hogy Hegel nem „döglött kutya”, a német idealizmus hagyománya termékenyen ötvözhető a két említett modern filozófiai hagyománnyal. Nyelvezetében és tematikájában megtaláljuk a Hegeltől örökölt szabatos fogalmi nyelvet, illetve a fogalmiság előnyben részesítését a hétköznapi gondolkodás képzeti jellegével szemben.Ugyanakkor pragmatista beállítódása arra indítja a szerzőt, hogy ne szakadjon el a hétköznapi élet konkrét problémáitól, s azok számára igyekszik fogalmi alapot teremteni. Így tehát a mindannyiunk által mindennap megélt legelemibb kérdéseket vizsgálja (miért nevezhetem magam „énnek”, hogyan döntök egy választás során, egyáltalán, mi az, hogy „akarok”). Végezetül az analitikus módszer biztosítja, hogy az elemzés mindig egy-egy adott hegeli szövegről szóljon, s ezzel jelentősen hozzájárul e homályosnak tartott filozófus korunkban is frissnek ható gondolatai megértéséhez.