Ecce Homo-Művészet és Művészek, Modernség. ( Nietzsche válogatott munkái )

Nietzsche egyik 1888 október hó végéről kelt levelében azt Írja nővérének: „Ebben az arany őszben, a legszebben, amit valaha megértein, visszapillantást irok életemről, csupán a magam számára. Senki se olvassa, egy bizonyos Jó Láma kivételével, ha eljő tengeren túlról, testvérét meglátogatandó. Nem német barmoknak való, akiknek kultúrája kedves hazában oly bámulatosan gyarapszik. El akarom ásni kéziratát, el akarom rejteni; hadd penészedjék meg, és ha már majd mindmegannyian penészedünk, ám ünnepelje feltámadását. Akkor talán méltóbbak lesznek a németek arra a nagy ajándékra, amelyben részesíteni akarom őket.'' Ez az első Nietzschetől eredő hirünk önéletrajzáról.
Barátjához, Peter Gasthoz intézett egyik levelében pedig „tűzokádó előszónak'' mondja „Átértékelő munkájához".
Arranézve, hogy mit látott Nietzsche az Ecce Homoban, hogy miként érezte ezt a munkáját, azt irja ugyanaz év november 14-én Salis-Marschlins kisaszszonynak: „Ez a homo én vagyok, beleszámítva az ecce-t is; abbeli kísérletem, hogy magamról némi világosságot és ijedelmet terjesszek, ugy tetszik nékem, mintha majdnem túl jól sikerült volna. Az utolsó fejezetnek például az a kellemetlen fölirása van: miért vagyok én végzet. Hogy ugyanis valóban igy áll a dolog, oly erősen bizonyítom, hogy az emberek végül csak mint a 'lárvák', csupán mint 'érző kebel' maradnak ülve előttem." Hasonlóképen ir Gastnak: "utolsó részei olyan módusban vannak tartva, amely ugylátszik elkallódott a mesterdalnokok kezén, 'a világkormányzó módusában'... mosttól fogva nincs értelme rólam beszélni és írni; azt a kérdést, hogy ki vagyok, az Ecce homoval a legközelebbi örökkévalóságig ad acta tettem." Majd pedig: "Oly cinizmussal meséltem el magamat, amely világtörténetivé fog válni.