Élet - lélek - szubsztancia

A közelmúltban egy harmadéves főiskolástól kérdeztem meg, hogy mit tud Arisztotelészről, Kantról, Holbachról, Hegelről... V válasz csak annyi volt, hogy "Arisztotelészről tudok valamit, Kantról már hallottam, de a többiről nem merném állítani..." Sajnos voltak ennél sokkal elkeserítőbb válaszok is, különösen a természettudományokkal foglalkozók köreiből. A sztereotip feleletet mindenki jól ismeri: "kinek van arra most ideje, hogy ilyen filozófiai dolgokkal foglalkozzon! Éppen elég a hatalmas szakirodalom, a hajsza a pénz után..." - és így tovább. Kénytelen vagyok kijelenteni: nem tudom elfogadni a mentegetőzéseket, főleg nem a "középkorúaktól". Voltak ugyanis olyan tanáraink, akik a világháborúk vérzivataraiban is a zubbony alatt hordták a Nikcmakhoszi etika -t, a német-magyar szótárt, vagy éppen a Bibliát. A szubjektív tényező tehát sohasem hanyagolható el, még akkor sem, ha többség előtt már a maga teljességében ragyog a sztálinista diktatúra kultúra- és ifjúságellenes politikája. A felekezeti iskolákat leszámítva, a filozófia legjobb művelői a szemétre kerültek, s onnan még a mai napig sem jutottak vissza az őket megillető magaslatokra: a tanárok és a tanulók kezei közé. Nem is beszélve a minden tekintetben alábecsült széles olvasóközönségről, melyet csak horrorra, krimire és émelygős szerelmi történetekre tartott alkalmasnak a "kultúrpolitika".
A helyzet napjainkban is romlik...