Nagyváros Zsidók nékül

1925-ben Budapesten is megjelent a bécsi író, Hugo Bettauer provokatív utópiája Nagyváros zsidók nélkül címmel. A könyv szatirikus vízió egy antiszemita kormány által zsidótlanított, lódenbe öltözött, provinciális unalomban tengődő nagyvárosról, Bécsről. Bettauer könyvecskéje bármily hátborzongatóan hangzik is ez ma rendkívül szórakoztató. A humor forrása egy közhelyes írói fogás: az abszurd megvalósulásának önkínzóan élvezkedő ábrázolása. Mert ami a háború után valósággá vált, az a megelőző évszázadban abszurdnak tetszett: Bécs, Prága, Berlin, Budapest, a modern közép-európai nagyvárosok arculatához ugyanolyan elválaszthatatlanul tartoztak hozzá a zsidók, mint az újonnan kialakított bulvárok, közparkok és sugárutak. Akárcsak Bécsbe és Berlinbe: a zsidók nagy része a 19. század második felében, a nagy fellendülés korában vándorolt be a magyar fővárosba is. Míg az egyesítés előtti években csak valamivel több mint 40 ezer zsidó élt Pesten, Budán és Óbudán, addig a századfordulóra számuk majdnem megnégyszereződött, és arányuk a város lakói között 16%-ról majd 24%-ra emelkedett. Az önmagában is sokszínű zsidó népesség és a városlakók többi csoportja a nagyváros olvasztótégelyében az évtizedek alatt egyre inkább hasonulni kezdett egymáshoz. De az akkulturáció egy új kultúra létrejöttével járt: a modern városéval. Sokan lelkesedéssel, mások ellenérzéssel figyelték ezt a folyamatot. A korszak magyar liberálisai, a polgárosodás sürgetői és az asszimiláció zsidó szószólói számára Budapest a termékeny egybeolvadás, a korrobori szimbólumává vált, amelynek eredményeként kinőtt a magyar kultúra új, Nyugat felé kapaszkodó ága. Másokat viszont a modernizáció termékeny rombolása, az akkulturáció okozta megrázkódtatások a nagyváros elkeseredett ellenfelévé tettek. Számukra Budapest a nemzeti hanyatlás szimbóluma lett, a hagyományos nemzethordozó rétegeket és értékeket szétdúló és gyökértelen idegeneknek, élősködő gyarmatosítóknak végtelen teret nyitó monstrum. A konfliktus hullámai máig fel-felcsapnak, miközben a város és a benne élő zsidók története, identitása végképp elválaszthatatlanná vált. A budapesti zsidók számára a Monarchia-beli aranykor és a két háború közti szorongatottság, a gettó, a Duna-part és a mégis-itthon-maradás, a polgári egzisztencia elvesztése, a kitelepítés és a kommunista utópia, az 56-os forradalom és a konszolidációs magánbéke, a zsidóság, a zsidó öntudat végleges eltaszítása vagy éppen újrafelfedezése budapesti történetek tízezreiben jelenik meg, amelyek azután ismét sok ezer szállal kapcsolódnak más budapesti történetek tízezreihez, ily módon adva ki a város modern történetét.