Tristana

Tristana, az árván maradt fiatal lány az atyai jó barát, don Lope házában sínylődik, keserves magányában a cselédként szolgáló Saturna nyújt vigaszt neki a zsarnokoskodó gyám mellett, akiről jószerivel azt sem tudják, kicsoda, férj-e vagy nevelőapa. Egy séta közben aztán felbukkan Horacio, a festő, és Tristana élete egyszeriben megváltozik. A fiatalember mellett megismeri a valódi szerelmet, a művészet teremtő erejét, és ahogy kinyílik előtte a világ, a szabadság érzése tölti el, önálló életről álmodozik, melyben még a házasság elavult intézményének sincsen helye. Horaciót aztán vidékre szólítja a családi kötelesség, Tristana magára marad álmaival, szerelmét a képzelete növeszti mind nagyobbra, és e távollét közben éri a végzetes betegség: elveszti a fél lábát, s ezzel szertefoszlik minden álma, hogy független, önálló nőként élje az életet. Ideig-óráig a zenében találja meg az örömét, aztán újabb, nem várt lehetőséget kínál neki az élet.
Tristana 19. századi történetét olvasva jócskán elgondolkodhatunk, vajon milyen változást hozott a közben eltelt évszázad a nők helyzetének társadalmi megítélésében.
„Tristana egy hős a szememben, nem azért, mert nagy dolgokat visz véghez, mert megváltoztatja a társadalmat, hanem mert hús-vér nő, aki szabadságában, ártatlanságában, tisztaságában képes meghallani magában, hogy mire van belső igénye, és képes szembeszegülni a társadalmi elvárásokkal, de még a sorssal is, amely kíméletlenül magával rántja. Szembeszáll mindazzal, ami az ő korában tabunak számít” – mondja Olivia Molina, aki a regény színpadi változatában Tristanát alakítja.
„Minden ember élete a fajfenntartás aktusának tengelye körül forog, ahogyan a Föld is a két sarka között; ámde miként a kultúra is kendőzi, hasonlóképpen az irodalomban is tudni kell tompítani e tényt” – írja a pályatárs Clarínnak címezett levelében Galdós, az elbeszélő művészet nagy mestere, aki ezúttal is értőn sűríti regénye jeleneteibe az erotikát.