Buy books with your smartphone.
€26.08
Free delivery
Expected delivery time
28 workday.

A szökevény

Tolnai Nyomdai Műintézet
  • 317 oldal
  • Kötés: kemény kötés
  • jó állapotú antikvár könyv
  • Szállító: Vonnegut Antikvárium
  • foltos
  • kopottas

Robert ​Louis Stevenson e regény szerzője skót származású ember volt, Skóciában született, annak is a fővárosában, Edinburghban, 1850-ben. Gyenge és beteges gyerek volt, már egész kisfiú korában is szeretett írni. Szülei azonban mérnököt akartak nevelni belőle, de író, sőt nagy író és költő lett. A mérnöki foglalkozást gyenge szervezete nem bírta, jogásznak ment, letette az ügyvédi vizsgát is. Edinburgh fiatal társaságában Robert Louis vagy Louis, ahogy rendszerint hívták, népszerű és kedvelt ember volt. Az ügyvédkedésről is le kellett azonban mondania igen gyenge egészsége és gyakori betegeskedése miatt, 24-25 éves korában az év legnagyobb részét Dél-Franciaországban töltötte és sokat utazgatott a kontinensen. Utazásai közben ismerkedett meg feleségével, aki halála napjáig hűséges társa volt. Az ő kedvéért költözött Kalifornia enyhe éghajlata alá és itt írta első regényeit. Tüdőbaja később arra kényszerítette, hogy hosszú éveket töltsön Davosban, később a Rivierára költözött, ott született meg első világhírű regénye, „A kincses sziget”. Egy sor regény került ki ezekben az években a tolla alól, köztük a nem kevésbé világhírű „Dr Yekill és Mr Hyde” rejtelmes története, valamint egy kötet elragadó gyermekvers. Édesapja halálakor járt Stevenson utoljára szülőföldjén, ettől az időtől kezdve állandóan tengerentúl élt és 1889-ben, miután bejárta egész Amerikát, végleg Számoa szigetén telepedett meg. Itt élt a világtól elvonulva, magasan a tenger felett álló házban, itt írta csöndes elvonultságában kisebb-nagyobb remekműveit, regényeket, verseket, tanulmányokat. Csak négy-öt évig élhetett az enyhe polinéziai klíma alatt, öt év múlva, 1894 novemberében munkája közepén elragadta őt a halál. A regény, amelynek fordítását e kötet tartalmazza, az eredetiben St-Yves nevet viseli és egyesíti magában e nagy angol író minden utolérhetetlen írói készségét, a cselekmény erejét, drámai feszültségét, a nyelv páratlan finomságát és a lélek mély tisztességét, amely skót őseinek öröksége.