Harmadszor Nyugat felé

A címválasztás magyarázatra szorul. NYUGAT FELÉ címmel már írtam egy könyvet, amiben azt mutatom be, hogy a nyugati kultúra és civilizáció éle ötezer éve nyugatnak tart. Akkor a témát Amerika felfedezésével zártam, vagyis a megtett út Mezopotámiából csak Nyugat-Európa Atlanti- óceáni partvidékéig tartott. Azóta átjutott az óceánon, majd az észak- amerikai kontinens nyugati partjára, és azon keresztül mára már a Csendes-óceán nyugati partvidékén aratja diadalát. Ez a második könyv még várat magára.

Máig nincsen feltárva annak oka, hogy a nyugati kultúra kelet, észak és dél felé igyekezve mindig áthághatatlan akadályba ütközött, és megállásra kényszerült.

Nemcsak a nyugati kultúra történetét jellemzi ez a sikeres nyugat felé haladás, hanem nagyon igaz a kontinensen belül Közép-Európára, azon belül Magyarországra is. Az első európaiság Athénból a Földközi-tenger medencéjében nyugatabbra, azaz Rómába ment, majd onnan átkelt Északnyugat-Európába. Ez az állandó nyugati orientáció a magyar történelemre is igaz. Keletről, lényegében a közép-ázsiai pásztorkultúra utolsó nagy nyugati áramlásaként jöttünk Európába. Sorsunk a honfoglalástól kezdve azt kívánta meg, hogy a nyugati kultúrkörbe épüljünk be. Ez a kívánalom nem mindig volt érett a megvalósításra. Ezeréves történelmünk másból sem áll, mint a nyugat-európai kultúrába való szerves beépülésre irányuló erőfeszítésekből, illetve az ellene való tiltakozásokból.

A magyar történelem megértéséhez arra van szükség, hogy megértsük Nyugat-Európa történetét…