Buy books with your smartphone.
1 237 din.
Expected delivery time
19 workday.

Gyors ételek + Egytálételek (Pelle Józsefné válogatott receptjei - 2 mű) - Saját képpel

Szalay Könyvkiadó
  • 316 oldal
  • Kötés: papír / puha kötés
  • jó állapotú antikvár könyv
  • Szállító: Antikvár Könyvkínáló
  • Saját képekkel (állapotfotó). Keveset forgatott, jó állapotú példányok. Könyvízelítő: "Belelapozás".

Ismertető: Erdélyben születtem. Ott már kicsi koromban úgy nevelték a lányokat, hogy minden munkához értsenek. Nekem is állandóan a konyhában kellett sündörögni, hogy a krumplihámozástól az ünnepi vacsora elkészítéséig mindent megtanuljak. Kenyeret sütöttem, kecskét fejtem, szőttem és fontam, nyulaink is voltak, magam neveltem és vágtam le azokat.
Korán megtanultam, hogy ételt nem szabad kidobni, mindent fel kell használni, még a kenyér héját is, nagyon jó prézlit lehet készíteni belőle. Kis kockákra kell vágni és megszárítani, jó lesz gombócba, vagy levesbe betétnek. A praktikusság, a célszerűség vezetett egész életemben, így persze a háztartás vezetésében, a főzésben is.
A nagyanyámtól és az édesanyámtól örökölt tudást, tapasztalatokat és recepteket összegyűjtöttem, hozzá tettem saját tapasztalataimat, így állt össze az első szakácskönyvem, amit aztán követett a többi. A hivatásos szakácsok ritkán forgatják ezeket a könyveket, ők soha nem ismertek el engem. Igaz, hogy én soha nem is akartam velük versenyezni. Egész életemben megmaradtam egyszerű háziasszonynak, könyveimen keresztül a háziasszonyok tanácsadójának.- További ismertető. "Belelapozás". - Gyors ételek - Tartalom:
Bevezető 5
Tudnivalók 7
Levesek
Erőleves 9
Magyaros húsleves 10
Májpüréleves 10
Káposztaleves 11
Paradicsomleves 12
Gyümölcsleves 13
Karfiolleves 14
Expressz leves 15
Hideg joghurtleves 15
Tejfölös karalábéleves 16
Bánáti gombócleves 17
Ebédre, vacsorára
Paradicsomos karfiol 19
Rakott karfiol 20
Karfiolkrokett 21
Rakott paraj 22
Parajos tojáslepény 23
Parajos makaróni 23
Parajos palacsinta 24
Töltött paradicsompaprika 25
Magyaros tökfőzelék 26
Töltött tök 27
Somogyi zöldbab 28
Tejfölös rakott bab 29
Sonkába göngyölt zöldbab 30
Zöldbabtokány 31
Zöldbab virslivel 32
Zöldborsó húsgombóccal 33
Zöldborsó tokány 34
Zöldséges omlett 35
Almás lunch 36
Húsfelfújt - lunchból 37
Szalonnás lunchszelet 38
Lunch bundában 39
Majoránnás szelet 40
Sajtos virsli 40
Köpenyeges virsli 41
Bundás virsli 42
Húsos káposzta 43
Fűszeres virsli 44
Töltött burgonya 45
Bujtatott pörkölt 46
Töltött burgonyafőzelék 47
Burgonyás vagdalt hús 48
Tűzdelt vagdalthús 49
Burgonyás májpuffancs 49
Szerb pástétom 51
Húspástétom - burgonyával 52
Húsos burgonyakrokett 53
Húskrokett 54
Húsgombócok mártásban 55
Fűszeres húspogácsák 56
Töltött pogácsa 57
Tarhonyás hús 58
Fűszeres makaróni 59
Húsos makaróni 60
Húsos rétes 60
Húsos töltött zsemle 61
Töltött puffancs 62
Burgonyapogácsa 63
Töltött káposztafej 64
Túrós tálbanfőtt 66
Vajmártásos zöldbab 67
Burgonyás sült paprika 68
Szalonnás kelkáposzta 69
Padlizsán pástétom 69
Szatmári burgonyás kocka 70
Pasztasuta 71
Fűszeres palacsintalángos 72
Burgonyás fasírt 73
Sajtos daragaluska 74
Patisszon görög módra 75
Tojásos tök 76
Betyáros tarhonya 77
Bundás pecsenye 78
Burgonyás lángos 79
Húsos rakott burgonya 81
Májpuffancs 82
Tejfölben sült tojás 83
Sajtos bundásszelet 84
Lecsós tök 85
Parajszelet 86
Gombakrémes marhatokány 87
Bácskai húspogácsák 88
Tavaszi göngyölthús 89
Tojásos gombapörkölt 90
Töltött karfiol 91
Sajtos rántott patisszon 92
Zöldségpástétom 93
Betyártészta 94
Zalai lepény 95
Kolbászos újburgonya 96
Kapros-túrós galuska 97
Hétvégén, kempingen
Étkezés a szabadban 99
Lecsó 100
Lecsó rizzsel 101
Lecsó tojással 101
Lecsó virslivel 102
Zöldbabgulyás 102
Tojásgulyás 103
Zöldséges rizottó 104
Májpuffancs - vajas zöldborsóval 105
Hagymás lunch-szeletek kukoricasalátával 106
Betyáros tarhonya 107
Paradicsomos tök 108
Szalonnás virsli 109
Vagdalt hús - fóliában sütve 110
Gombafasírt 111
Saláták
Salátaöntetek 113
Hagymás virslisaláta 114
Tavaszi virslisaláta 115
Alföldi virslisaláta 116
Vegyes saláta 117
Mustáros zöldbabsaláta 118
Zöldborsósaláta 118
Franciasaláta 119
Színes saláta 120
Tartáros kukoricasaláta 121
Ketchupos kukorica 121
Őszibarack 122
Vitaminsaláta 123
Kapros töksaláta 124
Bugaci saláta 125
Hideg töltött saláta 126
Tavaszi saláta 127
Édességek, csemegék
Hideg gyümölcsrizs 129
Darafelfújt hidegen 130
Töltött őszibarack 131
Morzsagombóc gyümölcsízzel 132
Rakott gyümölcskocsonya 133
Gyümölcshab 134
Barackgolyók 134
Gyümölcssaláta 135
Gyümölcskrém 135
Krémes metélt 136
Vaníliás kukoricapuding 137
Kukoricás palacsinta 138
Tatártúró 139
Sárgabarackos lepény 140
Hajtogatott burgonyapogácsa 141
Máktorta 142
Sztrapacska 143
Burgonyalepény 144
Sült cseresznye 144
Diós almák 145
Gyümölcslepény 145
Krémes túrós metélt 146
Mákos golyók 147
Sajtos rösztli 158
Túrótorta 159
Habos túrós 150
Morzsatorta 151
Töltött dinnye 152
Rakott túró 153
Almás gombóc 154
Gyümölcsös túrókrém 155
Gyors édesség 156
Olcsó aprósütemény 157 - - - - - Egytálételek - Tartalom:
Lecsó 5
Lecsó virslivel 6
Lecsó kolbásszal 6
Lecsó rizzsel 6
Lecsó tojással 7
Lecsó szalonnával 7
Rakott törökparadicsom 8
Rántott törökparadicsom 9
Sajtos burgonyalepény 10
Sajtos burgonyapogácsa 11
Sajtos burgonyagombóc 12
Sajtos burgonya 13
Juhtúrós burgonya 14
Burgonya sajtos öntettel 15
Tojással töltött paradicsomos burgonya 16
Töltött burgonya 17
Tojásos töltött burgonya 18
Húsos burgonya 19
Tálban főtt burgonya 20
Pirított burgonya tojással 21
Burgonyás rántotta 22
Tepsis omlett 23
Burgonyapuding 24
Tejfölös burgonya 25
Burgonyával töltött kelkáposzta 26
Kelkáposztapaprikás 27
Kelkáposzta virslivel rétegezve 28
Tojásos kel 29
Rántott kelkáposzta 30
Rakott tök 31
Tojásos tök 32
Besamelmártás 33
Tök besamelmártásban 34
Túróval töltött tök 35
Rántott tök 36
Tökpuffancs 37
Zöldbabtokány 38
Töltött saláta 39
Karalábé tejfölös mártással 40
Bundás karalábé 41
Rántott zeller 42
Zellervagdalék 43
Tejszínes kukorica 44
Tejfölös káposzta 45
Tarhonyás káposzta 46
Rizses káposzta 47
Töltött káposztafej 48
Hamis vesevelő (karfiolból) 49
Karfiolkrokett 50
Karfiolgombóc 51
Karfiol tehéntúróval 52
Karfiol paradicsommártással 53
Karfiol zöldborsóval 54
Paraj vajjal 55
Paraj olaszosan 56
Parajszelet 57
Zöldségszelet 58
Zöldségkrokett 59
Zöldségpuding 60
Karottafelfújt gyenge gyomrúaknak 61
Hústalan rizottó 62
Gomba sütve 63
Túrós gomba 64
Besameles gomba 64
Vargánya tejfölös mártással 65
Gombapaprikás 66
Székely gomba 67
Bácskai rizses gomba 68
Gombás rizs 69
Vargányagomba-szeletek 70
Gombával töltött paprika 71
Gombafelfújt 72
Gombakotlett 73
Gombás zsemle 74
Parasztos rántotta 75
Káposztás rántotta 76
Parajos rántotta 77
Tojásos virsli 78
Sajtos tükörtojás 80
Habban sült tojás 80
Tejfölös tojás 81
Zöldborsós tojás 82
Zöldséges tojás 82
Rakott tojás maradékokból 83
Tojással töltött paradicsom 83
Zsemlében sült tojás 84
Buggyantott tojás tormamártással 85
Töltött tojás 86
Töltött tojás sóskamártásban 87
Tojáspörkölt 88
Tojástokány paradicsomos rizzsel 89
Sajtos tojás 90
Besameles keménytojás 91
Tojás kiflivel 92
Hagymás rakott tojás 93
Göngyölt tojás 94
Tojásvagdalt 94
Zöldséges omlett 95
Sajtos, bundásszelet tejfölös fejes salátával 96
Sült sajtos szeletek 97
Rántott sajt 98
Sajtos zöldpaprika 99
Rakott túró 100
Túrókrokett 101
Kapros túrós palacsinta 102
Felvidéki palacsinta 103
Zöldséges palacsinta 104
Jávai rizs 105
Tejfölös rizs - paradicsommal 106
Burgonyagaluska 107
Káposztás burgonyametélt 108
Húsos laska 109
Rakott tarhonya 110
Tarhonya főtt tészta módra 111
Vadászkáposzta 112
Gazdalepény 113
Rizseskáposzta 114
Tojásos zöldbab 115
Töltött tök kapormártással 116
Rántott tök ízesített joghurttal 117
Sajtos paradicsom 118
Székely gomba 119
Parajgaluska 120
Paprikás karfiol tojással 121
Tejfölös-tojásos újburgonya 122
Liptói burgonya 123
Pirított héjas burgonya túróval 124
Tojásgulyás 125
Borzastojás 126
Sajtos gombóc 127
Tejfölös gombóc 128
Sajtpuffancs 129
Juhtúrós kukoricagombóc 130
Kelrizottó 131
Főzelékrizottó 132
Paprikás galuska 133
Makaróni vadász módra 134
Lecsó kapart hússal 135
Nyári gulyás 136
Moldvai gulyás 138
Tárkonyos hús 139
Tavaszi csirkebecsinált 141
Bácskai húsgombóc 142
Töltött burgonyagombóc 144
Babgulyás 145
Hevesi gulyás 146
Húsosfazék 147
Gombával töltött paprika 148