És (a)mikor destruktívak?

Az új vallási mozgalmak szociológiájához

A köztudatban, illetve az azt formáló médiában az új vallási mozgalmak elnevezéshez nagyon gyakran a „szekta” és a „destruktív” kifejezések társulnak. Nyilvánvaló, hogy egy újságírónak, riporternek, vagy showműsor vezetőjének általában sem alapos felkészülésre, sem pedig az események tisztességes és főként elemző bemutatására nincs ideje. Súlyosbítja a problémát, hogy a számtalan — s az esetek többségében szenzációhajhászó — információban való eligazodáshoz egyetlen rendezett, biztos hátteret adó kézikönyv sem áll a téma iránt érdeklődők rendelkezésére.

Célom a jelen munkával többrétű. Az első az új vallási mozgalmakkal kapcsolatos tudományos művekből származó eredmények rendszerezett ismertetése. Második szándékom rámutatni a hozzájuk kapcsolódó határozott társítások leegyszerűsítéseire és emiatt súlyos következményekkel járó félreértésekre. Végül pedig egy ily módon objektivitásra törekvő háttér alapján reflektálok a hazai helyzetre.

A téma nemcsak az újságírókat és a tudományos kutatókat szólít(hat)ja meg, hanem az ifjúságért hivatásból felelősséget vállalókat, a felsőfokú tanulmányaikat folytató diákokat, valamint mindenkit, akit csak egy kicsit érdekel, érint vagy érinthet. Márpedig ez utóbbi csoportba bárki bekerülhet. A globalizáció korában ugyan-is nemcsak az internet virtuális valóságában, hanem a hétköznapi forgalomban is bárki könnyen szembetalálhatja magát egy új vallási mozgalom térítő, kéregető, vagy csak külsejében furán ható képviselőjével. De azok számát sem szabad alábecsülnünk, akiknek rokona, ismerőse, barátja kerül szorosabb — bár többnyire csak rövid ideig tartó — kapcsolatba egy ilyen csoporttal. Hogyan viszonyuljon az illető a személyiségében szemmel láthatóan gyökeresen megváltozott embertársához? Ez a tanulmány erre is megpróbál lehetőségeihez képest választ adni.

Valóban nagy-e a számuk — s főleg a tagságuk — ezeknek a mozgalmaknak? Egyesek úgy vélik, hogy az a hullám, amelynek csoportjai, mint például az Egyesítő Egyház, az ISKCON, vagy a Szcientológia Egyház, megalapozta és ismertté tette a szakirodalomban új vallási mozgalom néven ismertté vált jelenséget, már erejét vesztette. Van némi igazság ebben a megállapításban. Ugyanakkor minden évben százával alakulnak újabb vallási mozgalmak. Hogy mennyire lesznek, lehetnek ezek sikeresek és tartósak, az már egy későbbi fejezet tárgyát képezi; itt most csak arra szeretnék rámutatni, hogy az úgynevezett új vallási mozgalmak hullámának visszahúzódása és hanyatlása ellenére is szinte gomba módra szaporodnak majd a vallások. A vallásilag meglehetősen tájékozatlan és – valószínűleg éppen ebből kifolyólag – a vallástól szinte ösztönösen összerettenő magyarság egy részének továbbra is különösen nagy szüksége lesz némi eligazításra. Más szempontok is alátámasztják az úgynevezett új vallási mozgalmak tanulmányozásának fontosságát, de ez már a következő fejezet témája lesz.

E mű alapjául a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékén tartott hasonló című kurzusom szolgált. Tematikailag négy, egymástól jól elkülöníthető, de mégis egymásra épülő részből áll. Az első rész két fejezetet foglal magában, melyek közül az első nemcsak a definíciók, illetve a velük kapcsolatos problémák bemutatását tartalmazza, hanem azt is részletesen elemzi, hogy miért kell vagy egyáltalán érdemes az új vallási mozgalmakkal foglalkozni, ezeket kutatni. Ezt egy összehasonlító fejezet követi, mely a napjainkra már „klasszikus”, jól ismert és többnyire elfogadott, de a XIX. században – természetesen – még újnak számító vallási mozgalmakat veti össze korunk vallási entitásaival.

A második rész az új vallási mozgalmak belső dinamikáját elemzi. E rész kezdő – a mű egészét tekintve tehát harmadik – fejezete a megtérés jellemzőivel, illetve a tagok toborzásával és megtartásával foglalkozik. Ez a fejezet továbbá az új vallási mozgalmak kapcsán sokszor hangoztatott agymosás kérdéskörét is boncolgatja, amihez szorosan kapcsolódik a tekintély és a függőség vizsgálata. A negyedik fejezet a tipologizálás problémáira és nehézségeire mutat rá, természetesen bemutatva a nemzetközi szakirodalomban használt csoportosításokat. A következő fejezet az új vallási mozgalmak egyik tipikus formájával, a millennarista – hétköznapi nyelven: a világvégét váró – mozgalmakkal foglalkozik, illetve azzal a sajátos helyzettel, hogy mi történik akkor, amikor a megjövendölt végítélet nem következik be. Bár nem szükségszerű, hogy a hamisnak bizonyuló prófécia után az új – vagy akár régebbi – vallási entitás széthulljon, mégis sokan elhagyják a közösséget. Ezért e rész zárófejezete a kilépést és a mozgalmak életképességét vizsgálja.

A harmadik rész általánosságban mutatja be azt, hogy a társadalom egyes intézményei hogyan reagáltak, fordultak az új vallási mozgalmak felé. Így a hetedik fejezet az új vallási mozgalmak és a tudomány, a jogrendszer, a család, a média, valamint az új vallási mozgalmakat figyelő szervezetek interakcióit vizsgálja. A média és a figyelő csoportok tevékenysége kap – természetesen az új vallási mozgalmak mellett – különös szerepet a nyolcadik fejezetben is, ahol azt elemzem, hogy milyen előzmények hatására lesz egy vallási entitás ténylegesen destruktív.

A befejező részben szűkebb környezetünkre, hazánkra tekintek. Ebben először az kerül elemzésre, hogy az elsősorban a nyugati féltekén megjelenő, majd onnan terjeszkedő új vallási mozgalmak milyen változásokon mentek keresztül, mire a nyolcvanas évek vége felé a volt kommunista országokban is megjelenhettek, illetve milyen kihívásokkal találták ott szemben magukat, majd pedig az újabb és részletesebb kutatásoknak köszönhetően a hazai helyzetről következik alapos áttekintés.

A téma iránt érdeklődők köre ugyan meglehetősen széles lehet, de a tudományos munkákkal kapcsolatos elvárások határozzák meg az írás szerkezetét. A hivatkozások egyeseknek esetleg zavarónak tűnhetnek, a könnyebb ellenőrizhetőség végett mégis a szövegben kaptak helyet. A világosabb érthetőség kedvéért a láb-jegyzetek használatával kapcsolatban is az az elv vezetett, hogy a magyarázatokat inkább a szövegben helyezem el. Ez alól többnyire csak akkor tettem kivételt, ha megjegyzésem a könyv más részében tárgyalt témára utal, illetve ha valami mellékes, de figyelemreméltó körülményre hívja fel a figyelmet. Az egyszerűbb kezelhetőség, a referenciák könnyebb fellelhetősége végett a lábjegyzeteket a lap alján helyeztem el, s nem a mű vagy az egyes fejezetek végén. Ugyancsak a könnyebb tájékozódás miatt a táblázatok a szövegbe kerültek, de az alaposabb tájékozódáshoz a függelékben még számos információt talál az olvasó.

A munka „tudományos címe” az új vallási mozgalmak szociológiájáról, valamint hazai helyzetükről szóló tájékoztatást ígér. Minden bizonnyal megfogalmazódik majd az az észrevétel, hogy a „szociológia” sokkal nagyobb arányt képvisel, mint a „hazai helyzet”. Ez kétségkívül így van, de elkerülhetetlen volt. Ahhoz, hogy meg-felelően értelmezhessük a hazai állapotokat és viszonyokat, tisztában kell lennünk az új vallási mozgalmak roppant összetett „elméleti”, jelen esetben szociológiai hátterével. Ennek ismerete nélkül ugyanis a magyar adatok – viszonyítás és értelmezhetőségi dimenzió hiányában – semmitmondóak lennének. Végezetül, az utol-só fejezet kifejezetten és külön foglalkozik a hazai helyzet néhány aspektusával, de a korábbi fejezetek is szolgálnak magyar példákkal, esetekkel.

Bár a nagy lélegzetű tudományos tanulmány műfaja nem volt ismeretlen számomra, újra és még inkább megtapasztaltam mások segítségének fontosságát, nélkülözhetetlenségét. Mindenekelőtt feleségem, Ágnes türelméért és támogatásáért tartozom hálával. Köszönetet mondok továbbá Szalai András, Rajki Zoltán, valamint Schanda Balázs szakmai segítségéért, melyet észrevételeikkel és korrekcióikkal nyújtottak. Köszönet illeti Dr. Czibulka Zoltánt, a KSH Népszámlálás Fő-osztályának vezetőjét, valamint Dr. Csendes László rendőr alezredest, az ORFK Bűnmegelőzési és Esélyegyenlőségi Osztályának vezetőjét is hasznos információi-kért. De köszönettel tartozom az egyes vallási mozgalmak képviselőinek is, mert az ő közléseik nélkül e könyv nem születhetett volna meg.

Előszavam zárásaként épp egy ilyen vallási entitás tagjának a megjegyzése kívánkozik ide. Az illető egy tájékozódó megbeszélés után neheztelését fejezte ki, mert úgymond „leszektáztam” vallási közösségét.3 Mondandóját azzal zárta, hogy mindez azért fáj neki, mert arra már igazán felfigyelnek az emberek, ha a Török Péter szektának minősíti a hívők egy csoportját. Ez a bókba burkolt neheztelés kétségkívül szakmai elismerést is jelentett, ugyanakkor megerősített abban, hogy továbbra is a tudományosság kritériumai alapján folytassam az új vallási mozgalmakkal kapcsolatos vizsgálódásaimat. Az érintettnek talán azt mondhatnám: nincs befolyásom arra, hogy a vallásszociológia milyen szempontokat alkalmaz a tipologizáláshoz, arra pedig végképp nincs, hogy az ő csoportja olyan elveket vall és magatartást tanúsít, amelyek alapján egy bizonyos kategóriába kellett sorolnom. Ami-re viszont kihatásom lehet, s ami miatt e mű a leginkább létrejött, az a megismerés általi megértés, valamint a megértésből fakadó elfogadás vagy legalábbis tolerancia. Ha zaklatott korunkba cseppnyi békét hozhatok ezzel a munkával, akkor már elértem célomat.