Rajz és lélek
- 144 oldal
- Kötés: papír / puha kötés
- jó állapotú antikvár könyv
- Szállító: Vegyenkönyvet Antikvárium
Gyimóthy Gábor – könyvének tanúsága szerint – a művészetterápia sajátos követelményeit megértve, a művészetterápia történetének és elméletének megismerése után, a mélyebb ismerethez vezető módszerek, analitikus eszközök, professzionális terápiás tudásának birtokában látott felismeréseinek megfogalmazásához. Ami különösen érdekes a könyvben – és sejtelmesen átitatja a gondolatok egymásra épített szerkezetét –, az a sajátossága, hogy a képzőművészet-terápia elméleti hátterét, a pszichoanalitikus, másrészt humanisztikus pszichológiai elméleteket folyvást jelenvalónak érezzük benne. A szerző nem mondja ezt így ki, de éppen a humanisztikus elméletek közös sajátossága a terápiás térben, hogy az alkotást antropológiai szinten értelmezi. Mert éppen a pszichoanalitikus, dinamikus pszichológiai és szelfpszichológiai elméletek közös jellemzője, hogy a terápiás térben létrejött műalkotás lényegének a személyiség rejtett, tudattalan, közvetett formákban reprezentált kifejeződését tekintik. Áttetszően érintkezésben van a könyv probléma- és gondolatvilága a korszerű művészetterápiás elméletekkel a hagyományos, tartalomcentrikus szublimációtól az „újabb” formába öntésére összpontosító self-pszichológiai elméletekig. A rajzzal sajnálatosan kevéssé élő, rajzot sajnálatosan egyre kevesebbszer használó ember viszonyulásaiból kiinduló művészetterapeutaként fogalmazza meg mondanivalóját. Forrásai döntően saját élményvilágából származnak. Itt vannak azonban a szigorú szakma mellett az élet színes pillanatai is, a velünk született erőforrások, amelyek speciális eszközökkel „hadra” foghatók, és amelyeket az egészségmegőrzés érdekében mozgósítanunk kell. Kísérletet tesz arra is, hogy a gazdag magyar művészetterápiás hagyományt is igénybe vegye, hogy bizonyítsa: a kreatív alkotó munka beilleszthető az egészségügyi, pszichiátriai ellátó rendszerbe éppen úgy, mint a pedagógiai, fejlesztő tevékenységbe. A könyvben egymásra rétegződő kis fejezetek izgalmasan más és más aspektusait nyitják meg az alkotó, kreatív terápiás programoknak. Kitetszik az a szándéka, hogy az archaikus közösségi létezési és alkotási folyamatok segítségével újra lehessen gondolni-teremteni a konstruktív önerőt, a közösség én- és kreativitásformáló „tehetségét” kihasználva az odafordulást, figyelmet, kitartást, hasznosságot és személyességet. Érezhetően az önmegvalósítás, az önfejlesztés, az optimális stimuláció egyéni lehetőségei és ennek „szakmához, médiumhoz” kötöttsége izgatja munkája során. Módszere a másokra figyelés, a saját élmény, a közösségelfogadás tanulható voltát is érzékelteti, azt a törekvését, hogy mindenben a gyógyuló személy saját hasznossága, alkotásba vetett hite legyen az elsődleges.