Magyar áfium. Trianon fogságában

Az Erdélyből áttelepült neves közíró, Beke György olyan témát választott kötete tárgyául, amelynek részletes kifejtése ma is ritkaságszámba megy, aspektusára pedig szintén alig van példa a határon túli magyarság történeti helyzetét vizsgáló irodalomban. ; Első írása (A román "trianoni pszichózis") abból a keveset emlegetett tényből indul ki, hogy Trianon nemcsak a magyar nemzet számára jelentett csapást, de az új birtokosokat, a románokat is készületlenül érte; szinte máig nem tudták érzelmileg-szellemileg integrálni a mintegy hárommilliós kisebbségi lakosságú Erdélyt. Mivel Románia nem háborús győzelemmel szerezte meg e tartományt, nem hivatkozhatott a hódító jussára, hanem - kezdetben - a nemzetek önrendelkezésére, majd - miután ugyanezt a jogot megtagadta a kisebbségektől - a történelmi elsőség jogára. Mivel azonban a nacionalista román politika és a vele szövetséges értelmiség is érzékelte a helyzet fonákságát, állandó hűségnyilatkozatokat várt a kisebbségtől, megkívánta, hogy évről évre a magyarok is ünnepeljék meg 1918. december 1-jét, a gyulafehérvári nagygyűlés évfordulóját, és ismerjék el a dákó-román kontinuitás elméletét. Bár a román politika az 1830-as évektől készült Erdély bekebelezésére, 1918 után mégsem tudott mit kezdeni vele. A kudarc láttán átkot kiáltott, és a magyar veszéllyel riogatott. A román "trianoni pszichózis" továbbélését jelezte az az indulat, amellyel az Akadémiai Kiadó Erdély történetét (l.: 870315) fogadta a romániai politikai és "tudományos" elit; ugyanakkor a román szépirodalomban szinte nyoma sincs az erdélyi probléma igényes megjelenítésének (Gyulafehérvár árnyékában). Miközben Beke György 1918-tól a romániai fordulat évéig, tehát 1947/48-ig nyomon követi a román bel- és nemzetiségi politika eseménytörténetét, jónéhány új szempontra fölhívja a figyelmet. Például arra, hogy 1945 után miként ütközött össze a korábbi dél-erdélyi asszimiláns-megalkuvó magyar politikai csoport az észak-erdélyi "hűségesekkel", vagy arra, milyen magatartástípusok alakultak ki az erdélyi magyar értelmiségben és közéletben a román nacionalista hatalom nyomására; elkülöníti a hűségeseket, a csodavárókat, az asszimilánsokat, a megalkuvókat és a realistákat (ez utóbbira Kacsó Sándor magatartását tekinti mintának). Külön tanulmányokat szentel (Kinyújtott kéz - levágott kéz; Groza Péter rakpart) az ellentmondásos 1944 utáni fejleményeknek, a Magyar Népi Szövetség működésének, a magyarok körében oly népszerű Petru Groza miniszterelnök személyiségének. ; Beke György igen alaposan dokumentált - korabeli sajtóidézetekkel és szakirodalmi megállapításokkal bőven tűzdelt - tanulmányai a kisebbségtörténelem neuralgikus pontjaira, leginkább vitatható momentumaira világítanak rá igen éles fénnyel, azzal a végső tanulsággal, hogy Trianon a vesztesnek, a győztesnek is csak szenvedést, bajt hozott. - A határon túli magyarság sorskérdései iránt érdeklődőknek ajánlható.