Visszaemlékezések 1892-1925 I-II.

Rákosi Mátyás visszaemlékezéseinek e két kötete fontos dokumentuma egy korszakváltásnak és egy személyiség kialakulásának. Bemutatja, hogy az események, a benyomások, a korszellem, az útkeresés és a sajátosan értelmezett küldetéstudat miképp formál egy embert sajátos történelmi személyiséggé. A Visszaemlékezések teljes terjedelmű közreadása komoly tanulsággal szólhat időről, korról, emberről és ezek számos összefüggéséről. Rákosi Mátyás 1956 utáni emigrációban írt emlékiratainak nehezen megszerzett első részét adjuk át az Olvasónak. Az életpálya 1940-1956 közötti szakaszát taglaló szöveg 1997-ben látott napvilágot, most pedig a születéstől 1925-ig tartó visszaemlékezéseket rendeztük kötetbe. Az immár teljes egészében nyomtatásban olvasható memoárból kibontakozik a viharos 20. század egy olyan politikusának személyiségfejlődése, politikai felfogásának kialakulása és megmerevedése, gondolatvilága és politikai stílusa, aki a magyar történelem súlyos torzulásokkal terhes, félelmetes szakaszának névadója lett. Gondolataira természetesen rányomja bélyegét a visszaemlékezés természete, egy, a hatalom csúcsára feljutott és onnan mélyre bukott politikus szorongatottságában is megőrzött, sőt megcsontosodott előítéletessége és ebből fakadó „szelektív emlékezete". A memoár most Rákosi életének olyan szakaszaiba és részleteibe kalauzol, amelyek jórészt ismeretlenek voltak még a történészek számára is. Az első kötetben a családról, a szülőhelyről, a gyermekkor állomásairól ín fejezetek az életrajzi mozzanatokon túl kultúrtörténeti forrásértékű szemléletes képet festenek a 19. század végi, 20. század elejei Magyarország mindennapi életéről. Majd a századelő főiskolásáról esik szó, aki budapesti keleti akadémiai tanulmányait követően ösztöndíjasként Hamburgban és Londonban gyakornokoskodik 1913-1914-ben, és megismerkedik a világháború felé sodródó Európa két nagyvárosával, politikai légkörükkel. Az I. világháborús katona- és hadifogolyélményeket az őszirózsás forradalom, majd a Magyar Tanácsköztársaság időszakának leírása-értékelése követi, ahol már tetten érhetők a politikus Rákosi Mátyás személyiségének, később jól ismert karakterének csírái. A forradalmak leírásában erős szubjektivitással ötvözi a bukás okait megjelölni igyekvő indulatos elemző, illetve a gyakorlatban és a politikai vitákban minden megalkuvást mereven elutasító forradalmár élményvilágát. A második kötet a magyarországi forradalmak bukását követő hat esztendőt öleli fel, a „hivatásos" politikai pálya első éveit. Ez az időszak Rákosi életének egyik legviharosabb, legeseménydúsabb korszaka. A szerző csaknem mint romantikus hős lép elénk, végigkövethetjük olykor kalandregénybe illő, fordulatosan megírt történeteit. Az ausztriai internálást a Kommunista Internacionálé funkcionáriusaként eltöltött esztendők élményeinek felelevenítése követi. A memoár itt sem szűkül puszta krónikává, ismeretségek, találkozások emlékei sorjáznak benne és igen sok politikai jellemrajz a Moszkvában összpontosuló kommunista mozgalom számos európai szereplőjéről, a szovjet politikusok korabeli élvonaláról, köztük a sztálini önkény sok későbbi áldozatáról, valamint a magyar kommunisták között dúló éles frakcióharcról. A Komintern megbízottjaként teljesített váltakozó sikerű és megítélésű küldetést Csehszlovákiában, Olaszországban, Németországban, Franciaországban. Külföldön is ugyanannak a kemény, akarnok stílusú, türelmetlen politikának a képviselője, mint idehaza 1919-ben, amivel károkat okozott saját mozgalmának is. Leírásában az 1920-as évek eleji bonyolult politikai eseménysorok és szinte útleírásszerű élménybeszámolók keverednek, bizonyítva Rákosi éleslátását, de esetenként célzatos megfigyeléseit. Az európai és moszkvai „kalandokat" saját kérésére magyarországi megbízatásra cseréli fel, hogy idehaza titkos háttéremberként lendületet adjon a kommunista szervezkedésnek. A memoár utolsó fejezete, mely az 1925-ös statáriális eljárás bemutatásával zárul, e küldetés kudarcáról igyekszik magyarázattal szolgálni, ezzel mintegy feledtetni a lebukás szégyenét. A legendák és a rekonstruált történeti valóság olykor sajátos keveréket alkotnak Rákosi kitűnő íráskészségről árulkodó emlékezésében, írásából nem hiányoznak személyes, anekdotaszerű emlékek, politikai pletykák, van benne humor, irónia, helyenként önirónia is a sokszor kegyetlen ítélet és előítéletesség mellett.