Búcsúlevél

Ismertető: A "Búcsúlevél" gondolata valamikor 1954-55 táján fogamzott meg bennem. Akkor fölajánltam a budapesti filmgyárnak. Érthető módon, nem fogadták el. 1956. őszén közölték, hogy érdekelné őket. Arra már nem került sor, hogy a munkába odahaza belefogjak. 56. decemberében, Belgrádban kezdtem el írni, 57. tavaszán Párizsban fejeztem be. Azóta, különböző nyelveken, kötetben és folyóiratokban, tizenkilenc kiadásban jelent meg. Pontos bibliográfiát nem adhatok: jónéhány publikálásról csak levél-értesülésem van, másoknak, mint például a pakisztáni urdu nyelvűnek vagy a burmainak nem tudom a címét elolvasni. Így csak néhányat említek meg: "Le

dernier rapport", (Calmann-Lévy, Paris, 1958.) ; "The Enemy", (Secker and Warburg, London, 1958.) ; "The Enemy", (Criterion Books, New York, 1958.) ; "De Vijand", (Het Wereldvenster Baarn, 1958.) ; "Der Feind", (Albert Langen-Georg Müller, München, 1959.) ; "Förrádaren", (Bokförlaget Gothia AB, Stockholm, 1959.) ; "El último informe", (Editorial del Pacífico S.A., Santiago de Chile, 1959.). Magyarul, azon a nyelven, amelyen írtam, nyolc esztendős várakozás után most lát először nyomdafestéket. M. T. - - - - - - - - - - - - - - A kikészített revolver hideg tüze nem old meg semmit. Főhősünknek sem, nekünk sem. A villanás a lét csődje. Az eszme csődje. A hazugság diadala. A hazugságé, mely bennem, bennetek, bennünk él. Színekben. Ideákban. Hitben. Ha elpusztítjuk magunkat, megöljük az Embert. Van-e olyan eszme, amely csak ily módon bizonyíthatja igazát? Igazát, melyben a kétségtelen kétséges. Kétséges pedig nincs. Repedező falak által ölelt világ ez, ami volt, egy kissé még mindig van, s talán soha nem múlik el örökre. Túl kell élnünk. Mindannyiunknak. Tisztán. Roppant gerinc nélkül. A főhős sorsa talán nehezebb. De a kiképzett revolver hideg tüze nem old meg semmit. Ugye, ezt már mondtam…