Sivatag

Könyvkötő által újkrakötve. A lapok széle felül enyhén foltos.
ELŐSZÓ: Péter a padon ült, kényelmesen, hátratámaszkodva és cigarettázott. Fölötte hűvösen, terebélyesen zizegtek a falevelek és 'háta mögött a ligeti tó vize csobogott, csattogott a fövenynek. A viz csendes volt, csak távolról paskolt ide egy-egy evezőcsapás kattogása. És zene, elmosódó zene szűrődött át Vajda-Hunyad 'várán, a vizén, a fákon, a csenden...
Péter, Tövis Péter nekifeküdt hátával a karfának, átkulcsolta azt mindkét kezével. Figyelt, hallgatódzott, lábait váltogatva rakta egymásra. A cigaretta tokja már egészen elázott a nyálkától, a Tágástól. Földhöz vágta. Figyelt. Összeszorított szája kisimult, kezei fölengedtek a szoritó kulcsolásban, jobb kezét levette, tenyere legyezőszerűen kisimult. Várt. Aztán egy hirtelen, dühödt lendülettel arcára csapott. Vér, forróság csapódott tenyere alá. Kissé ott nyugtatta, aztán vigyázva felemelte ugy, hogy hüvelyk és mutató ujjai megszorították a bőrt. Kis puha, szétlapított tetemet húzott le arcáról.
- Szúnyog - mosolygott Péter tűnődve - szúnyog...
Tenyerébe fogta és balkezével tapogva meghánytorgatta. Lutykos csatakos kis teteme ráragadt a bőrre és a hempergetéstől elmállott, szétterült a tenyerén. Péter mosolyogva babrált rajta, felemelte kezét, megszagolta. Bűzös volt. Péter füttyentve fujt a levegőbe, elővette kését, a kispengét nyitotta ki és vigyázva levakarta róla a dögöt. A kést lehajolva beleszúrta a földbe, visszahúzta, megtapogatta a pengét. Meleg volt, de sima.
- A föld bevette a tetemet - mosolygott, aztán fejét áttéve a pad és karfa között, fűre súrolta tenyerét, letépett egy csomót, visszaült és csutakolva dörzsölte le a dögnyomokat. Megszagolta kezét. A nedves fű párás illatát érezte.
Ült. Hallgatott. A távoli zeneszó csobogva 'hullott feléje. Mintha kis vizesés alatt állana és hullna a tetőre kopogva lassan, ütemesen, szitálva a pléhtetőre, a sok csepp és ő a tető alatt állna... hull, hull a hang, csepeg, koppan, zizeg a hang, a melódia és körülölelné, uszna benne, ringna a hullámban, a hullámkörökben, aztán fejest bukna, feljönne a felszinre és füléből, orrából surlódva folyna a sok gördülő csepp... A nagybőgöt hallotta bummogni, a trombita beleberregett, a zene meghalt, elhalt...