100 év mulva mindegy (Regény - Aláírt példány)

Saját képpel - Ismertető: E könyv írója ebben a regényben olyan milliőt rajzol, amelyet az olvasóközönség igen jól ismer, mert intimitásaival előszeretettel foglalkozik a napisajtó. Könnyen megeshet tehát, hogy az olvasó e regény szereplői mögött élő embereket sejt... sőt úgy találja, hogy hasonlítanak is ismert, vagy kevéssé ismert emberekre. Ez kizárólag a véletlen játéka lehet, az író nem másolt élő személyeket, - viszont képtelenség kiagyalni olyan körmönfont figurát, amelynek élő mása, több példányban is, ne járkálna ezen a világon.- További ismertető: "Belelapozás".

- - - - Részlet a könyvből: Valamely esemény és az időjárás között szoros összefüggés van; erre lassan-lassan rájönnek azok is akik nem hisznek a babonában s ha fekete macska szalad át előttük, nem kapnak szívdobogást, legfeljebb a kabátgombjuk körül kotorásznak, tétován. Történnek dolgok, amelyek csak napos időben képzelhetők el és tavasszal, - és vannak olyan élmények, amikhez úgy hozzátartozik a köd és az éjfél, mint a bűnhöz. A szürke ember nem állíthatott be hozzám máskor, csak félhőszákadásban, este féltíz után, amikor nem vártam már senkit. A viharból e késő esti órában hozzám belépő embert kérdezni is elfelejtettem: mit akar? - Szó nélkül beengedtem. Az előszoba gyenge világosságában nem a ruhája volt szürke ennek az embernek, sem a haja. Az arca volt szürke. Barázdás, merev arc volt ez, mint a halotté, a bőre is feszes maradt, amikor beszélt. Csak a szemei éltek az arcában. Kis zavarral állt előttem, kalapját gyömöszölve a mondatot keresve amellyel elinduljon. Nyilván érezte, milyen fontos az első néhány szó két olyan ember találkozásánál, akik soha nem látták még egymást. Végül is így döntött: -Kérem... én azért jöttem önhöz, mert ön nem híres író... nem is népszerű... ön, azt hiszem, meg fog hallgatni... hiszen ön éppencsakhogy ír... Ez volt az első mondat s ennél hatásosabbat nem is találhatott volna, egyszerűen azért, mert igazat mondott, az igazságnak abból a fajtájából, amit az ember önmaga előtt is titkol. -Tessék, jöjjön beljebb! - Mondtam, kíváncsi lévén a folytatásra. A szürke ember fogasra akasztotta felöltőjét, kalapját s mint aki jól ismeri a lakásomat, olyan biztonsággal nyitott be a szobába. Közben folytatta: -Először természetesen a neves íróknál jártam, azoknáI, akiknek jóval több sikerük volt, mint önnek. Kidobtak. Részint udvariasan, részint udvariatlanul. Ez annál jobban fájt9 mert magam is író vagyok. -Mit ír? -Semmit. Nem tudok írni. Ugy értem... képtelen vagyok olyan körülmények közé jutni, hogy írni tudjak.