Ivók könyve - A megkedvesedés mámoráról. Válogatás

„A pecsenyéhez egri bikavért öntöttek a poharakba a szorgalmas kezek. Bort, amelynek fanyarkás, de üdítő, illattal telt, de nem kábító zamatja volt, mint a boldog kiábrándultságnak, midőn szenvedélyektől megtisztult szívvel, szivárványossá lett ódon ablakon át pillantgatunk vissza múlt időkbe, amikor fejünket oly mélyen hordtuk, mint az alvó daru. A bölcsek és mosolygók bora ő, a gondolkozók itala, akik nem csupán a mennybéli gyengédségű virágnak örvendeznek a vén szilvafákon, hanem kiszámítják a gyümölcsnek mennyiségét és jóságát, amely a virágokból terem; végül még azt is meggondolják, hogy téljöttével drágalátos a meleg, melyet áraszt a szilvafa lángja. Az egri bikavértől még senki sem zúzott be fejet, ellenben enyhe simogatást szokás érezni a gyomorban és a rekeszizom körül, amely egykor úgy fájt a szerelmi kíntól, hogy szinte reszketett.” (Részlet)